Hiller és az MSZP
Legalább egyharmadnyi támogatottsága van a mai Magyarországon a baloldalnak, ám hogy hány mandátumot jelent majd, csak tavasszal derül ki. A Népszabadságnak adott interjúban Hiller István oktatási és kulturális miniszter, az MSZP korábbi elnöke rámutat: mérlegkészítésre is csak a második forduló után van szükség.

Az MSZP sátrát a szabadság levegője lengte körül. Rendhagyó alkalomra gyülekeztek kedden délután a szocialista párt munkatársai és aktivistái, akik valamennyien aktív résztvevői voltak a választási kampánynak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök – aki egyúttal a párt miniszterelnök-jelöltje is – hívta meg őket egy koccintásra, és azért, hogy megköszönje munkájukat.


Orbán Viktor a Fidesz elnöke telefonon gratulált a győzelemhez Gyurcsány Ferencnek, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének – jelentette be Hiller István. A rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy hivatalban lévő kormány másodszor is meg tudta szerezni a kormányzás folytatásához szükséges többséget – mondta az MSZP elnöke.


 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 


ÖN SZERINT BŰNCSELEKMÉNY-E A HOLOKAUSZTTAGADÁS?

Igen, elítélem a holokauszttagadás minden formáját
Igen, a holokauszt nem felejthető
Igen, a világ számos országában büntetik a holokauszttagadást
Egy hamis nézet nyilvános hangoztatását nem helyes büntetőjogi szankcióval sújtani
A holokauszttagadás büntetése zsákutca
Minden ember alktományos joga hülyének lenni
Nem érdekel

'Új tudás – műveltség mindenkinek' program